Ha megkérdeznéd magadat, nyomban fel tudnál sorolni legalább tíz olyan dolgot, amitől félsz és szorongsz.  A mai emberek nagy része szinte egész életét  félelemben éli.  Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a múltban élő emberek nem féltek. Ha nem azt, hogy a félelmeik voltak egészében mások. A régi ember félt, az éhségtől, a fagytól, az állatoktól, vagy a harctól.  Vagyis az akkori ember a minimális létszükségleteit féltette.  Nincs manapság másképpen, ezek mind a mai napig meg is maradtak. Csak ez a kör folyamatosan tágult. Tárgyakhoz kötöttük az életünket, célunk az, hogy ezeket birtokoljuk. És ezeknek a megszerzésért élünk és ennek az elvesztéssé nyomaszt minket a legjobban. A tárgyaktól való függésünk, vagy az adott divat, illetve női-férfi ideál, megfelelni vágyása tesz minket annyira boldogtalanná. Persze, könnyű az mondani és írni, hogy ennyi az egész, akkor holnaptól fogva nem érdekel. Hiszen minden csatornából ez áramlik a tudatalattinkba: legyél sikeres, gazdag, jóképű illetve bomba nő, mellette  még az se árt, ha persze mintaanya is vagy. Sajnos ezt beláthatjuk, ha egy-két tulajdonság, még ha meg is van, és ha még el is érjük ezeket a dolgokat, a várva várt nagy „happy life” mégsem érkezik el. A félelmek, amik megvoltak ugyanúgy megmaradnak, hiszen a félelmeink belülről fakadnak, hiába változott meg a külső körülmény, azok még ugyan ott lesznek. Minél többet birtokolunk, annál többet veszíthetünk. Buddha szerint: „Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S  ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.”   A mai ember az élete 90%-at úgy éli le, hogy azzal foglalkozik, hogy összegyűjtse az anyagi dolgait maga köré (lakás,autó,bútor…stb.).  Ha meg valami nem sikerül, sikertelenek érzi az egész életet. Tényleg ennyi lenne a mai ember élete? Megvásárolható? Nagyon fontos, hogy észrevegyünk, hogy az igazi értékek (szeretet,hűség,tisztelet,kedvesség…) mind-mind a miénk és azok  már születésünk óta bennünk vannak, annyi a dolgunk, hogy elővegyük és adjunk belőle. Hiszen aki kapni akar, annak adnia kell elsőnek! Félelmeink, akkor se fognak teljes mértékbe megszűnni. De arról alkotott képünk gyökeresen megváltozhat. Hiszen elég belegondolni, hogy az emberi lét szükségét, voltaképpen a természet tökéletesen kiszolgálja, a többi már csak a mi kényelmünket szolgálja egy afféle plusz. Mi egy életbe mindent be akarunk sűríteni, kalandorok, szeretők, híresek akarunk lenni. Azt akarjuk, hogy a világ forogjunk körülöttünk, és ne fordítva. Ha így élünk, akkor igen mindig is félni fogunk. Hiszen élhet egy ember úgy félelem nélkül, ha élete csak is önmagáról szól?

B.Laci

Az egó úgy is megfogalmazható, mint egy negatív hang a fejben. Vagyis az egó nem más, mint saját belső hangunk negatív aspektusa. Ellene nem küzdhetünk azokkal a fegyverekkel, amelyeket a fizikai világban alkalmazunk, mert azok csak a hatalmát növelik. A düh, az erőszak, az agresszió, a pusztítás, az ártás stb. gondolata éppen az egót szolgálja. Miként a kishitűség, a félelem, az irigység, a kicsinyesség is.

Ebben a kis cikkben azt szeretném megfogalmazni, hogy éppen ebben a pillanatban, a „most”-ban mit jelent számomra pozitívan gondolkodni. Bízom benne, hogy sokaknak lesz ez a segítségére.

Számomra elképzelhetetlen a pozitív a negatív nélkül. Ezért mindenekelőtt azt szeretném letisztázni, hogy a pozitív nem zárja ki a negatív létezését.

A varázsló vallomása

Döbbenetes jelenettel fejeződik be Shakespeare „A vihar" című színdarabja.

Egy varázshatalmú király (akit annak idején a szerző maga játszott a színen)

hirtelen abbahagyja a játékot. Leveszi a maszkját, ledobja a jelmezét.

Nincs felesleges ismeret, nincs értelmetlen információ, nincs egyetlen lényegtelen pillanat sem! Életed minden egyes lépésére, minden ezredmásodpercére szükséged volt, hogy eljuthass oda, ahol ma vagy.

Bármikor megtehetitek, hogy kiléptek a magatokra kényszerített szerepből. Ha abbahagyjátok ezt a görcsös tökéletességre törekvést, ha élvezitek az Életet, akkor átérzitek, milyen csodálatos is a világ.

Mindenki önmagát látja a világban, és mindenki számára olyan a világ, amilyennek látja

A végtelen élet végső törvénye

Isten, vagyis a Végtelen Élet jelen van mindenütt, mindenkor a tér és idő minden egyes pontján.

Az Isteni Jelenlét folytonos gyakorlása a kulcs a harmóniához, az egészséghez, az örömhöz, a békességhez és az élet teljességéhez.

A Jelenlét gyakorlásának ereje és hatalma minden képzeletet felülmúl.

Ne kövessük el azt a hibát, hogy egyszerűsége miatt átsiklunk felette!

“Az istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az ember meg ne találja. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb isten, mert az ember előbb utóbb feldurja a földet és megtalálja, tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb legöregebb isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbbutóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sose fogja keresni.” (Buddhista tanmese)

Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.
— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád?” kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette: — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.
Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfiát.
(The Sower’s Seeds)

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk a hálaadás napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót, és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal, egy hatalmas pulykával, amihez még tepsit is mellékeltek. Nem hittünk a szemünknek.

- Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.
- Egy barátjuk küldött – válaszolta az idegen – , aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Kellemes ünnepeket!
- Nem, ezt nem fogadhatjuk el – szabódott apám.
- Pedig kénytelenek – felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.

A jövő nem áll hatalmunkban, így hát képzelegni róla felesleges; a jelennel törődj inkább, erről gondolkodj: mi miért történhetett veled? - csak a képzelgőket csapja be a kaján sors.

(Seneca)

Az ember érthetetlen, logikátlan és önző.
NEM FONTOS, SZERESD ŐT!
Ha jót teszel, önös céljaidnak tudják be.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
Ha megvalósítod céljaidat, hamis barátokra és őszinte ellenségekre lelsz.
NEM FONTOS, VALÓSÍTSD MEG CÉLJAIDAT!
A jót, amit ma teszel, holnapra elfelejtik.
NEM FONTOS, TÉGY JÓT!
A tisztesség és az őszinteség sebezhetővé tesz.
NEM FONTOS, LÉGY ŐSZINTE ÉS TISZTESSÉGES!
Amit évekig építettél, egy perc alatt romokba dőlhet.
NEM FONTOS, ALKOSS!
Pórul járhatsz, ha segítesz az embereknek.
NEM FONTOS, SEGÍTS NEKIK!
A legjobbat adod magadból, és verés a köszönet.
NEM FONTOS, ADD MAGADBÓL A LEGJOBBAT!

Teréz anya

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.

Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”

Diane Loomans

Egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt, és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap – a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen tette a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. – Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Kínai mese

Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzel, elfogadsz, kicsavarja kezedből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a tiéd…

Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja, magtalálod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés. Hogy valami elveszett senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtokolod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?

Emberek sokasága kering a földi pályán: kevés a látó, a legtöbb világtalan. Semmilyen látás nem bizonyult eddig élesebbnek a lélek látásánál, s nem tudta figyelmesebben felismerni a jót és a rosszat. Ebben különbözik egymástól minden ember: a jó és a rossz megítélésében.

Fordulj hát lelkedhez tanácsért!

Seneca