Karl May

A szenteste! Karácsony! Micsoda édes zengésű szavak! Hogy megtelik a szív a rájuk való visszaemlékezésben! Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre.
De más karácsonyesték emléke sem mosódhatik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis - mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket.

Abraham Lincoln a polgárháború idején sűrűn látogatta a kórházakat, hogy sebesült frontharcosokkal beszélgessen. Egy alkalommal az orvosok egy fiatal katonát mutattak neki, aki a halálán volt
— Mit tehetek önért? — lépett az ágyához Lincoln. A fiatalember nyilvánvalóan nem ismerte föl az elnököt, s erőlködve préselte ki magából a szavakat:

Ha nyitva akarod látni az ajtókat az életedben, le kell választanod magadat arról, amit az Ego mond,

és megengeded magadnak, hogy ebből az Isteni állapotból élj amit Forrásnak nevezünk.

És amikor Lao-ce az erényekről beszél, akkor négyet sorol fel.

Az első az élet megbecsülése, ami tiszteletet jelent.

A második a nyíltság, ami nem más, mint az őszinteség .

A harmadik a kedvesség, ami jóindulat formájában jelenik meg életünkben.

És a negyedik a segítőkészség, ami szolgálat formájában jelenik meg, amit másoknak nyújtasz.

Ez  a négy erény.

És Lao-ce arra kér, hogy ezek szerint éljünk.

Van egy csodálatos idézet Hafiz költő verséből:

Bár oly sok idő eltelt már, A nap mégsem mondja a földnek:

Te tartozol nekem.

Gondolj bele, hogy mire képes egy ilyen szeretet.

Az egész világot bevilágítja.

(Louise L. Hay - Az Ambíciótól az Értelemig)

Ha valakinek ajándékot adsz vagy elénekelsz neki egy dalt,segítesz a Mikulásnak. Számomra erről szól ez az ünnep.

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

„Volt egy időszak az életemben, úgy húsz évvel ezelőtt, amikor taxisofőrként kerestem a kenyerem, New Yorkban. Igazi cowboy-élet volt, nem volt főnököm. És mint a szerencsejátékos, annyira élveztem, hogy minden egyes új utas más és más, előre megjósolhatatlan élményt tartogatott:

David, a telekszomszédom egy öt- és egy hétéves kisfiú édesapja. Egyszer Kellyt, a nagyobbikat

tanítgatta , hogyan kell használni a kertben a benzines fűnyírót. Épp azt mutatta neki, hogyan

kell a gyep széléhez érve megfordítani a  gépet, amikor  kiszólt a felesége, Jan, és kérdezett valamit.