Ha megkérdeznéd magadat, nyomban fel tudnál sorolni legalább tíz olyan dolgot, amitől félsz és szorongsz.  A mai emberek nagy része szinte egész életét  félelemben éli.  Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a múltban élő emberek nem féltek. Ha nem azt, hogy a félelmeik voltak egészében mások. A régi ember félt, az éhségtől, a fagytól, az állatoktól, vagy a harctól.  Vagyis az akkori ember a minimális létszükségleteit féltette.  Nincs manapság másképpen, ezek mind a mai napig meg is maradtak. Csak ez a kör folyamatosan tágult. Tárgyakhoz kötöttük az életünket, célunk az, hogy ezeket birtokoljuk. És ezeknek a megszerzésért élünk és ennek az elvesztéssé nyomaszt minket a legjobban. A tárgyaktól való függésünk, vagy az adott divat, illetve női-férfi ideál, megfelelni vágyása tesz minket annyira boldogtalanná. Persze, könnyű az mondani és írni, hogy ennyi az egész, akkor holnaptól fogva nem érdekel. Hiszen minden csatornából ez áramlik a tudatalattinkba: legyél sikeres, gazdag, jóképű illetve bomba nő, mellette  még az se árt, ha persze mintaanya is vagy. Sajnos ezt beláthatjuk, ha egy-két tulajdonság, még ha meg is van, és ha még el is érjük ezeket a dolgokat, a várva várt nagy „happy life” mégsem érkezik el. A félelmek, amik megvoltak ugyanúgy megmaradnak, hiszen a félelmeink belülről fakadnak, hiába változott meg a külső körülmény, azok még ugyan ott lesznek. Minél többet birtokolunk, annál többet veszíthetünk. Buddha szerint: „Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S  ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged.”   A mai ember az élete 90%-at úgy éli le, hogy azzal foglalkozik, hogy összegyűjtse az anyagi dolgait maga köré (lakás,autó,bútor…stb.).  Ha meg valami nem sikerül, sikertelenek érzi az egész életet. Tényleg ennyi lenne a mai ember élete? Megvásárolható? Nagyon fontos, hogy észrevegyünk, hogy az igazi értékek (szeretet,hűség,tisztelet,kedvesség…) mind-mind a miénk és azok  már születésünk óta bennünk vannak, annyi a dolgunk, hogy elővegyük és adjunk belőle. Hiszen aki kapni akar, annak adnia kell elsőnek! Félelmeink, akkor se fognak teljes mértékbe megszűnni. De arról alkotott képünk gyökeresen megváltozhat. Hiszen elég belegondolni, hogy az emberi lét szükségét, voltaképpen a természet tökéletesen kiszolgálja, a többi már csak a mi kényelmünket szolgálja egy afféle plusz. Mi egy életbe mindent be akarunk sűríteni, kalandorok, szeretők, híresek akarunk lenni. Azt akarjuk, hogy a világ forogjunk körülöttünk, és ne fordítva. Ha így élünk, akkor igen mindig is félni fogunk. Hiszen élhet egy ember úgy félelem nélkül, ha élete csak is önmagáról szól?

B.Laci