“Egy anya elvitte Mahatma Gandhihoz a kisfiát. Így könyörgött:
– Kérlek Mahatma, mondd meg a fiamnak, hogy ne egyen cukrot.
Gandhi egy pillanatra megállt, aztán azt mondta:
– Két hét múlva hozd vissza a fiadat. – A meglepett asszony megköszönte a dolgot és azt mondta, így is fog tenni.
Két héttel később az asszony visszatért a fiával. Gandhi a gyerek szemébe nézett és azt mondta:
- Ne egyél cukrot!
Hálásan, de meghökkenve kérdezte meg a nő:
– Miért mondtad azt, hogy két hét múlva hozzam vissza? Akkor is megmondhattad volna neki ugyanezt.
Gandhi azt válaszolta:
– Két héttel ezelőtt még én is ettem cukrot.”

Testesítsd meg azt, amit tanítasz, és csak azt tanítsd, amit megtestesítesz.

(Dan Millman – A békés harcos útja)

"Behunyom a szemem, mivel látni akarok."

Paul Gauguin

  Azért jöttem, hogy életük legyen, és életük bőségben legyen -mondja a mi Urunk.

Napjaink történéseit  sokan hajlamosak a Jelenések könyvének apokaliptikus eseményeihez hasonlítani és kérdezgetik kétségbeesetten, hogy itt a világ vége?

Egy este, miközben Sicsiri Kodzsun szútrákat recitált, betoppant hozzá egy tolvaj, és éles kardjával pénzt vagy életet követelt. Sicsiri eképpen szólt hozzá:

– Ne háborgass engem. A pénzt abban a fiókban találod.

Lao-ce tanítványai egyszer elmélyülten vitáztak tanítójuk egyik szállóigévé vált mondásáról, amely a következőképpen hangzott: „Akik tudják, nem mondják, akik mondják, nem tudják.”

Egyszer a tanítványok egy csoportjában heves vita folyt arról, hogy mi az emberi szenvedés oka. Volt, aki azt mondta, a szenvedés az én-központúságból fakad, mások azt állították,

Egy nap a pokolban két pokollakót, nevezzük őket „A”-nak és „B”-nek, Yama király elé idéztek (Yama a pokol ura a buddhizmusban).

Egyetemista korunkban szobatársammal mindketten szorongásokkal küszködtünk, és emlékszem, hogy nem voltunk túl jó alvók. Egyik este beültünk a barátommal egy tibeti szerzetes előadására. A barátomra rendkívül nagy hatással volt a szerzetes.

Mula találkozott egyszer egy vándorral, aki gondterhelt arccal ballagott a városba vezető úton. Amikor megkérdezte tőle, mi baja, az felemelte rongyos batyuját és felsóhajtott:

Buddha útja egy falun keresztül vezetett egyszercsak kisebb tömeg gyűlt köré és elkezdték sértegetni, gyalázni. Az összes 4 betűs szót a fejéhez vágták, szapulták. Buddha csak állt csendesen, figyelmesen, aztán azt mondta.Köszönöm, hogy megkerestetek, de most sietnem kell.A másik faluban várnak rám.

Buddha egy fa alatt ült, és a tanítványainak magyarázott. Odament hozzá egy férfi, és beleköpött az arcába. Buddha megtörölte az arcát, és visszakérdezett: – És most? Akarsz még mondani valamit?
A férfi kissé összezavarodott, mert nem számított arra, hogy ha valakinek az arcába köpnek, az képes megkérdezni: “És most?” Ez még egyszer sem történt meg vele.

Egy fiatal nő várakozott egy nagy repülőtéren, hogy felszállhasson a gépre...
Mivel több órát kellett várnia elhatározta,hogy vásárol egy könyvet...
A könyv mellé vásárolt egy csomag süteményt is.

Egyik este, akár csak a többi napon, a kicsi árva lányka az utcasarkon állt, és ételt, pénzt koldult, vagy bármi más egyebet, amivel az emberek megszánják.

A kislány ócska ruhát viselt, piszkos volt és kócos a haja.
Egy gazdag ember sétált el a kislány mellett, anélkül, hogy egy pillantásra is méltatta volna.

Sok évvel ezelőtt Mrs. Thompson 5. osztálya előtt állt, és azt a hazugságot mondta a gyerekeknek, hogy mindegyiket egyformán szereti.De ez lehetetlen volt, mert az első sorban egy Teddy nevű kisfiú olyan rendetlen és figyelmetlen volt,

A pásztorfiú a réten õrizte a nyájat. A juhok csak legeltek és legeltek, a fiú pedig egyedül volt és unatkozott.

Gondolt egyet, s torkaszakadtából kiabálni kezdett:

Tanuld meg a víztől követni utadat,
Tanuld meg a tűztől: mindből hamu marad.
Tanulj az árnyéktól őrködni éberen,
Tanulj a sziklától megállni helyeden.
Tanuljál a Naptól, mely nyugovóra tér,
Tanulj a szellőtől, mely lombok közt pihen:
Hogyan kell életed leélni csendesen.
Tanuld meg tőlük, hisz mindenik testvéred:

A kis vidéki iskolaépületet régimódi, hasas szeneskályhával fűtötték. Egy kisfiúnak kellett minden korán reggel begyújtania, hogy a tanítás kezdetére átmelegedjék a tanterem.

Osztálytársai egyik reggel arra értek oda, hogy az iskola lángokban áll.

Az eszméletlen fiúcskát félholtan vonszolták ki a tűzből. Az alsó testén súlyos égési sérülésekkel szállították a közeli megyei kórházba.

Tudjuk megbecsülni, s ha kell dicsérni mások kiválóságát.
Ami igazán jó, ami igazán nagy - ritka; de látni, felismerni a kiválóságot, nagy lélekre vall.
A más iránt érzett megbecsülés egy neme az önbecsülésnek.
Aki ismerni szeretné a többieket, legelőször ismernie kell önmagát.
Az önismeret az ember fokmérője. Az okos ember tudja, hányadán állnak a dolgok, s hol a helye a világban - ez megvédi szívét a lassan, vagy a soha be nem gyógyuló sebektől, és szellemét az emberhez méltatlan gondolatoktól.

Tatiosz

"Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy továbbadni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad."

Buddha

Megnősült Nick Vujicic, a férfi, aki kéz és láb nélkül született, és aki ma világszerte rengeteg embernek igyekszik saját példájával is megmutatni, miért és hogyan érdemes élni.

Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy vegyenek egy karton dobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért aki bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek

 Hakuin, a zen mester, egy japán városban élt. Nagy megbecsülésnek örvendett. Sokan keresték fel, hogy meghallgassák spirituális tanítását. Szomszédjának a tizenéves lánya egy nap teherbe esett. Amikor erre fény derült, dühös szülei szidalmazva faggatták az apa kilétéről.

"Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.

• Egyik nap jött egy kisfiú.

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.
Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna,hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: