Egyetemista korunkban szobatársammal mindketten szorongásokkal küszködtünk, és emlékszem, hogy nem voltunk túl jó alvók. Egyik este beültünk a barátommal egy tibeti szerzetes előadására. A barátomra rendkívül nagy hatással volt a szerzetes.

– Ilyen szeretnék én is lenni. Mindig emlékezni fogok erre az emberre – mondta ő.

Engem is inspirált a szerzetes életlátása, kitágította addigi beszűkült látásmódomat.

– Szerintem én sosem fogok hasonlítani rá – mondtam én.

Évekkel később újra találkoztunk a barátommal. Ő még mindig rossz alvó volt, és megkérdezte tőlem:

– Még mindig rosszul alszom, te is?

– Nem, az én életem megváltozott. Az élethez egyfajta buddhista hozzáállással kezdtem viszonyulni, és ez sokat segített – mondtam erre én.

– Ja igen, még mindig nagyon jól emlékszem arra a szerzetesre – mondta a barátom. – Szóval rád is ilyen nagy hatással volt?

– Már nem igazán emlékszem a szerzetesre – feleltem –, de azóta is gyakorlom a módszereit…

http://www.dharma.hu/content/nem-zenesz-hanem-muzsikaja