"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"

2012. január 30. 11:41 - d.szabi

Játszunk tovább

"Talán jobb, ha csak akkor nézünk szembe a halállal, amikor eljön az ideje, és akkor is csak addig, amíg összhangba kerülünk vele. Utána folytatódik a megszokott élet. Ismeritek a híres történetet Konradinról, az utolsó Hohenstauf-uralkodó hűséges alattvalójáról? Amikor Olaszországban fogságba esett a királlyal együtt, egy várba zárták, és egy fogolytársával gyakran sakkozott. Az egyik parti közben megjelent egy követ, aki közölte vele: " Egy óra múlva ki fognak végezni". Tudjátok, mit válaszolt? "Játszunk tovább." Nem is kell mást tenni, ha él az ember, mint élni."

Bert Hellinger

Bert Hellinger.JPG

 

Szólj hozzá!
2012. január 29. 18:15 - d.szabi

A rózsa

rozsa01.jpg

A német költő, Rilke egy időben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnője kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A kereszteződésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelőktől. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét előre nyújtotta, szemét a földre szegezte.
Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnője ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nő csodálkozva meg is kérdezte a költőt:

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 18:00 - d.szabi

Az is baj, ha nincs semmi baj?

bakkecske.jpg

Egyik napon a bölcs rabbihoz egy férfi jött, és így panaszkodott:
- Rabbi, elviselhetetlen az életem. Hatan lakunk egy házban, s rettenetesen unalmas minden. Mondd, mit csináljak?
A rabbi ezt mondta neki:
- Tudod mit, végy egy bakkecskét, és vidd be a szobátokba. A férfi felháborodva mondta:

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 17:49 - d.szabi

Mire való a csönd?

Monasi manastira Saolin (Shaolin) Velika dvorana Sava Centar Beograd  06 novembar 2008 photo by Aleksandar Zec  - 014.jpg

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 17:26 - d.szabi

A híd

a_kis_hid.jpg

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 14:54 - d.szabi

A neve: Szeretet

id_8177_1.gif

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 11:55 - d.szabi

A vágy valóra váltása: Az elme csodája!

pproggod21mstitle.jpg

Senki nem szolgálhat két gazdát. Nem számíthatunk arra, hogy szívünk vágya valóra válik, ha azt hisszük, létezik erő, amely ezt megakadályozhatja. Ez konfliktust idéz elő, és elménk megosztottá válik. Ilyenkor egy helyben toporgunk, nem jutunk sehova. Az elmének egységként kell működnie. A Végtelent nem lehet megosztani, sem megsokszorozni. A Végtelen egység kel legyen. Nem lehet két Végtelen, hisz akkor, ha vitába keverednének, semlegesítenék, kioltanák egymást. Akkor a kozmosz helyén káosz lenne.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 29. 11:27 - d.szabi

Bölcs gondolatok: Amit gondolsz az életedről, azt teremted meg magadnak!

meditáció02.jpg

Bölcs gondolatok

Ha gondolatunk bölcs, a reakció, a válasz is bölcs lesz. Cselekedetünk csak külső kifejeződése gondolatunknak. Konstruktív cselekedetünk, döntésünk nem más, mint valamely bölcs vagy igaz gondolatunk megnyilvánulása. Miután útmutatásért vagy egy bizonyos probléma megoldásáért imádkoztunk, nem szabad figyelmen kívül hagynunk a cél felé vezető nyilvánvaló vagy meg felelő lépcsőfokokat. Úgy kerülhetjük el a válasz blokkolását, hogy egyszerűen a megoldásra gondolunk, és tudjuk, hogy a gondolatunk aktiválja a tudatalattinkat, amely mindent tud, mindent lát, és a birtokában van mind annak, amire a cél eléréséhez szükségünk van.

Dr. Joseph Murphy: (A Élet Titkai)


Szólj hozzá!
2012. január 28. 18:29 - d.szabi

Jó vagy rossz?

alfoldi_gazda_971760_14490.jpg

Egy öregember és a fia kis gazdaságot műveltek meg, de csak egy lovuk volt a szántáshoz. Egy napon a ló megszökött.
- Milyen borzalmas – sajnálkoztak a szomszédok – micsoda balszerencse.
- Kit tudja, vajon szerencse vagy balszerencse? – válaszolta a gazda. Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből, öt vadkancát vezetett az istállóba.
- Milyen csodálatos szerencse – mondták a szombszédok.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 28. 18:14 - d.szabi

A kő

turmalin2.jpg

Egy asszony , mikor a hegyekben sétálgatott, a folyóban talált egy különlegesen szép követ.
Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt. Az asszony kinyitotta csomagját és megosztotta ennivalóját a vándorral.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 28. 18:06 - d.szabi

A fiú

01.jpg

Egy vagyonos ember és a fia minden különleges művészi alkotást össze akartak gyűjteni. Minden megtalálható volt a gyűjteményükben Picassótól-Raphaelig. Gyakran leültek együtt és csodálták a nagyszerű munkákat.
Mikor a vietnami konfliktus kitört, a fiú elment a háborúba.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 28. 17:48 - D.C

Vajon létezik-e Isten?

_42737299_bogartvenice_416.jpg

Egy ember elment levágatni a haját, és megígazíttatni a szakállát.

Ahogy a fodrász dolgozni kezdett, kellemes beszélgetésbe elegyedtek. Sok mindenről szót ejtettek, különféle területeken.

Végül szóba került Isten is, mire a fodrász határozottan kijelentette: "Én

nem hiszem hogy Isten létezik."

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 28. 16:15 - d.szabi

A kőfaragó

 kof1.jpg

   Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók. „Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!” – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 26. 22:36 - d.szabi

Mi az aura?

srthshgf.jpg

Mi is az az AURA?

Az élőlényeket körülvevő láthatatlan energiaburok az aura. Ez a burok híven tükrözi lelkünk rezdüléseit. A lelkek közötti találkozások ártalmasak is lehetnek, akár meg is betegíthetnek.Auránk másokkal együttműködve tölti be védelmező és erősítő feladatát. A lelkek közötti találkozások azonban ártalmasak is lehetnek, megbetegíthetnek. Korunkra még inkább érvényes ez, mint valaha, hiszen soha nem nyílt ennyi lehetőség tömegek tudatának egyidejű befolyásolására.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 26. 21:38 - d.szabi

Nyújtsd a kezed!

1323904503.7304-segitokez-f.jpg

Valahol, egy távoli világban...:)

A négy ember – három férfi és egy nő – elgondolkodva üldögéltek a szegényesen megterített asztal körül, melyen az amúgy is szűkös vacsorának mostanra csupán a maradványai árválkodtak. Mind a négyük arcán gondterhelt kifejezés ült, arcbőrükbe mély barázdákat vésett a nélkülözés, noha koruk alig haladhatta meg a harminc esztendőt.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 26. 19:11 - d.szabi

Müller Péter

Muller-Peter.jpg

Kedves Barátom!
Van egy ősi mondás, sokszor idézem, mert nekem is kell, mindennap.
„Az ember igazi természete isteni és erős. Ami gyengeség van benne,
az téves hit, hibás gondolat, és hamis érzés.” Sokkal erősebb vagy, mint
gondolod! Sokkal erősebb, mint hinnéd. Ezt az erőt egyrészt magaddal
hoztad, másrészt jó gondolatokkal, igaz hittel és megfelelő lelki és testi
gyakorlatokkal növelheted is. A következő esztendőben jusson eszedbe
ez a mondat.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 26. 18:06 - d.szabi

Mi az agykontroll és mire jó?

logo.jpg

A Stanfordi Egyetem kutatói szerint elménk képességeinek csupán mintegy 2%-át használjuk ki.

A Silva-féle agykontroll egy tudományosan megalapozott, egyszerű, praktikus, könnyen elsajátítható önfejlesztő módszer, ami lehetővé teszi, hogy ennél lényegesen nagyobb mértékben használjuk ki istenadta lehetőségeinket, s így sikeresebben oldjunk meg mindenfajta problémát.

Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 24. 21:42 - d.szabi

Élet-Diploma, avagy mit nem tanítanak az iskolában, ami nélkülözhetetlen a boldog, harmonikus és gazdag élethez?

diploma-kotes.jpg

„A világ egyetlen főiskolája és egyeteme sem tehet érted többet, mint hogy segít neked segíteni önmagadon.”
Frank Bettger
Abból a rengeteg dologból, amit az iskolában tanítanak nekünk…
…kevés dolog használható az életben. Napoleon Hill világsikerű könyvében, a Gondolkodj és gazdagodj!-ban Henry Fordról írt, aki nem volt iskolázott, mégis korának egyik legműveltebb embereként tartják számon. Művelt volt, mert olyan képességeket szerzett, amelyekkel a természet és a gazdaság/gazdagság törvényszerűségeit kombinálta.
Tovább
Szólj hozzá!
2012. január 24. 21:17 - d.szabi

Az Önmagunkért megtett út!

rainbow_path.jpg

Az élet minden szintjén hatalmas választékkal vagyunk ellátva. A hiper-szuper marketek roskadoznak az áruk színes kavalkádjától, kérdés, mire van szükségünk belőlük. Körülvesszük magunkat különböző „boldogító” tárgyakkal. Egész évben erőn felül dolgozunk, hogy hiteleinket ki tudjuk fizeni, elvállalunk valamilyen plussz munkát, hogy nyaralni is el tudjuk vinni a családunkat.

Tovább
Szólj hozzá!
"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"
süti beállítások módosítása