Mi is az életem célja? Mi az, ami miatt leszülettem? Mit kell ebben az életben megvalósítanom?

 A legtöbb ember felteszi ezt a kérdést magának élete bizonyos szakaszaiban.

 A válasz sok oldalról megközelíthető, sokan, sokféleképpen vallanak erről a kérdésről. 

 Ezoterikus megközelítésből tudjuk, hogy mielőtt a lélek leszületik, elvállalja a sorsát, bevállalja elvégzendő feladatait. 

Tulajdonképp fizikai testet öltése előtt eldől, mi is lesz az életének a célja.

Mivel ez a születéskor törlődik, az ember keresni kezdi, és időről-időre előtérbe kerül a kérdés.

Azt látom, hogy az emberek valami nagy dolgot keresnek életükben, azt hiszik, hogy csak akkor van értelme életüknek, ha világmegváltó dolgot cselekszenek. Nem hisznek abban, hogy egy egyszerű élet, a mindennapokban vállalt feladatok, legyenek bármilyen egyszerűek is, lehetnek életcélok.

Lássunk csak egy háromgyerekes édesanyát, aki neveli csemetéit, és összetartja a családot. Lehet-e nemesebb életcél ennél? Világra hozni a gyerekeket, szeretetben nevelni és szeretetre, megteremteni a biztos családi hátteret nekik és a családfőnek. Mitől kishitű ez az anya?

A bolti eladó, aki nap, mint nap szeretettel kiszolgálja a vevőket, aki meghallgatja minden nap betérő vásárlóit, miért kishitű? Az ő munkája épp olyan fontos, mint bárki másé.

A világ nagyon összetett. Nem lehet mindenki országot vezető tisztviselő, nem lehet mindenki jótevő, tanító, gyógyító.

Az univerzum nagy sorskerekében mindenkinek megvan a maga kis feladata, s ezek összessége teszi ki az egészet. Ha valahol felbomlik a rész, akkor összedől az egész. Tehát mindenki egyformán fontos, bármit is csinál az életében.

Két elgondolást szeretnék megosztani az olvasóval, amit nagyon magaménak érzek és hiszem, hogy itt a válasz mindenki kérdésére:

Az egyik elmélet szerint, mely angyali közlések útján érkezett, a legfontosabb küldetésünk az, hogy békében legyünk önmagunkkal, ezáltal a világgal!

A cél sokkal inkább a „létezés”, mint a „tevés”.

Egy másik válaszra egy könyvben találtam, ahol egy angyal mesél nekünk. Lássuk hát, ő mit mond minderről:

„Mi, angyalok, gyakorta hallunk ajkatokról efféle imát: „Ó, kérlek Istenem, áruld el, miért vagyok a földön? Mi a célja az életemnek?” A válasz örökké ugyanaz, és a ti életetekre éppúgy érvényes, mint a valaha elgondolható legnagyobb életre.

Az élet célja az élet maga.

Úgy hangzik a válasz, mint egy folyton önmagába visszatérő rébusz, bármiféle kézzelfogható értelem nélkül? Nem az, hanem az élet nagy rejtélyének kifejeződése, annak, hogy minden dolgok közül egyedül az életnek kell önmagán kívül értelmet keresnie. Sokan hiszik úgy közületek, hogy Istennek kedvére való az egyik életmód, és kedve ellen a másik. Csakhogy ez nem így van, mert az élet önmagában hordozza a végső jelentését. Az élet tiszta, szeplőtelen arany. Isten szereti az életet. Szeretetre méltónak teremtette, és mivel olyan sokat árasztott beléje Önmagából, az életnek nem kell engedélyt kérnie Istentől, hogy létezzen, vagy értékes legyen. Az élet teljes, egyedül, önmagában. Léteteknek nem az a végső célja, hogy cselekedjetek, érezzetek, sikereket érjetek el, törekedjetek, vagy küzdjetek, hanem egyszerűen csak annyi, hogy éljetek!

Miként érthetjük meg az előbbi igazságot, és miként válthatjuk a javunkra? Gondoljunk az anyává válásra. Az anyaság nagy boldogság, de mélyebb jelentősége van. Az „anya” egyetemes energia. A mindenség éppúgy megszületett valaha, akár a szúnyogok, a mamutfenyőknek ugyanúgy van anyja. Az anyai gondoskodás közel áll Isten teremtő impulzusához. Az anyaság energiája az életnek azt a tulajdonságát testesíti meg, hogy külső segítség nélkül képes önmagát megsokszorozni. A szerető anyák mind Isten hallhatatlan, önmagában teljes arcát elevenítik meg.

Ugyanez érvényes az élet összes többi alkotórészére. Mi ad értelmet a szeretetnek? Maga a szeretet. Mi ad értelmet a részvétnek? Maga a részvét. Mi angyalok, azért dicsérjük Istent, mert oly tisztán látjuk őt, és tudjuk, hogy részei vagyunk lényének. Így zárul be tehát a kör: Istent magasztalva, a magunk életét, a magunk teremtését, a magunk lényét dicsőítjük. Ám Isten nem tart igényt e hódolatra, nem zsarolja ki, és nem torolná meg, ha nem magasztalnánk többé. Szabaddá tett minket – cseppek vagyunk az élet kozmikus óceánjában, és éppúgy ti is.

Értelmesebbé válik az élet, ha arra használjuk, hogy a lelkünket nemesítsük?

Igen is meg nem is. Az élet egyetemes arculatát nem tudjátok nemesbíteni, nem tudjátok tökéletesíteni Istent. De mert különváltan éltek, mint saját akarattal bíró „én”-ek, módotokban áll messzire távolodni a forrástól, messzire önmagatoktól. Ez esetben úgy nemesíthetitek az életet, ha feloldjátok a különlétet. Ez azonban nem kerül erőfeszítésetekbe; Isten nem vesz el tőletek semmit, ha úgy döntötök, hogy egy időre elfeledkeztek magatokról. Az efféle feledések mindig ideiglenesek. Hogy miért? Mert az öröm egyetlen, örök forrása az élet. Nincs okotok rá, hogy tartósan megfosszátok magatokat a boldogságtól. Hiszen azt hajszoljátok a pénzben, rangban, anyagi javakban, sikerekben, nemiségben, és mindenféle élvezetben. Mindezek a vágyak azonban egyetlen szomjúságból fakadnak, az élet szomjúhozásából még több élet iránt. Ezért aztán Isten felé mozog az egész teremtés.

Még ha az Isten szót soha nem is hallottátok, és senki meg nem tanított a vallás velejére, lelketek utazása akkor is egyre közelebb visz Istenhez. Szüntelenül létetek forrását igyekeztek megtalálni. Némelyek közületek ráeszmélnek erre, némelyek pedig nem. Megengedett a tudatlanság s a zűrzavar a fejetekben, hiszen a szerető anya is szemet huny gyermeke csínytevése felett.

S mert az élet végtelenül értékes, ti is azok vagytok, válasszátok akármelyik utat!”

Elgondolkodtam e sorokon és rájöttem én is: jó úton vagyok és végzem életfeladatom: létezem és élek…..

 :)

Szécsi Ildikó

www.angyalszarny.eoldal.hu