Elhangzott a 2006-ban Frankfurtban

Részlet Tóbiás Rövid (!) Történetek c. Könyvéből

 Tóbiás: Történetünk azzal kezdődik, van négy ember a sivatagban, és mindegyikük önként bebörtönözte saját magát. Ezek az emberek a semmi közepén tengették életüket, ahol a nap minden nap sütötte a bőrüket.

 Az egyikük egy cölöphöz kötötte magát, ami mélyen a talajba volt süllyesztve. Erről a magas cölöpről egy lánc fonódott emberünk bokájára. A lánc körülbelül két méter hosszú volt. Nem tudott onnan elmenekülni, a bokájára béklyózott lánc következtében. Minden alkalommal, amikor megpróbált onnan kiszabadulni, rájött, hogy a lánc egy helyben tartja őt.

 A második embertől nem messze szintén állt egy talajba süllyesztett cölöp, de az ő lábait nem kulcsolta lánc. Helyette egy mély árok húzódott a cölöp és az ő kis szelet sivataga körül. Az árok színültig volt alligátorokkal, és tudta, hogy emiatt képtelen innen kiszabadulni. Ezért aztán nap nap után körbe-körbe sétált az ő kicsiny kis szigetén a sivatag kellős közepén, ahol is panaszkodott, mérgelődött, és vitatkozott saját magával. De az alligátoroktól való félelme egyhelyben tartotta őt.

A harmadik férfi egy New-Age-es volt. Az ő esetében is volt egy cölöp a középpontban, mégpedig egy jókora fémcölöp. A cölöpöt egy hatalmas gumiszalag ölelte körül, mint egy óriási gumi pánt vagy szíj, ami szorosan emberünk derekára fonódott. Minden egyes alkalommal, amikor megpróbált onnan kiszabadulni, csak húzta, húzta a testével a gumiszalagot, de amikor egy bizonyos távolságra elért, a gumikötél visszarántotta őt a cölöphöz. Minden egyes nap, amikor felkelt, csak rázta a fejét, és azt gondolta: -Ez nem volt vicces, ma újra meg kell próbálnom kiterjesztenem magam. És minden áldott nap kifeszítette a gumikötelet, ami újra és újra visszarántotta őt a cölöphöz.

Aztán ott volt a negyedik ember. Neki is volt egy megtermett fém cölöpje, ami mélyen a talajba volt süllyesztve. Neki nem voltak láncai, a cölöp körül nem húzódott mély árok, és gumikötél sem volt a dereka körül. Ő hangokat hallott. A hangok azt mondták neki: -Ne merészelj távol menni ettől a cölöptől a sivatagban! Ha megteszed, a gonosz szellemek martalékául fogsz esni. – Minden alkalommal, amikor megpróbált öt vagy tíz lépésre eltávolodni a cölöptől, meghallotta a hangokat, és ilyenkor gyorsan visszaszaladt a cölöp komfortjához és biztonságához.

Ez a négy ember így élt napról-napra, éjszakáról-éjszakára. Zavarodottan, mérgesen, bebörtönözve ebbe a sivatagba. Míg egy nap egy angyal érkezett hozzájuk. Az angyal azt kérdezte: - „Miért van ott az a lánc a bokád körül?” – És a leláncolt ember így felelt: -„Mások rakták rám. Nem az enyém. Idezártak engem. Ez nem engedi, hogy fejlődjek, és korlátok közé zár.” Az angyal bólintott, majd azt mondta:-„Hm, milyen érdekes!”

Az angyal odament a második emberhez, ahhoz, akinél alligátorok úszkáltak az árokban, és azt kérdezte: -„Miért választottad ezt? Miért vannak körülötted alligátorok?” Erre az így felelt: -„Ezek az életemben szereplő dolgok. Ezek a félelmek, amik felemésztenek és felfalnak, hacsak megpróbálom elhagyni ezt a sivatagbeli kis börtönömet. Inkább itt maradok ilyen szerencsétlen szánalmasként, semmint hogy az alligátorok elevenen felfaljanak.” És az angyal bólintott, majd azt mondta:-„Hmm. Érdekes”

Odament a harmadik emberhez, a New-Age-eshez, akinek a derekára gumikötél feszült, és megkérdezte tőle:-„Hát ez aztán nagyon különös. Mi ez?” „Egy gumiszalag, amit az emberiség tömegtudata rakott rám. Ahányszor csak megpróbálok kiterjedni, ez visszaránt engem a póznához. Feltételezem ez a karmám. Ez a dolgom itt a Földön.” És az angyal bólintott: -„Nagyon, nagyon érdekes!”

Odament a negyedik emberhez, és azt kérdezte tőle:-„Rajtad nincs semmi, semmi nem köt ide. Miért nem fogod magad, és sétálsz ki ebből a sivatagból?” Azt felelte:- De drága angyal, ahányszor csak megpróbálom, azt mondják, hogy ezek a láthatatlan lények fel fognak falni. Démonok vannak ott kint, tudtál róla? Nem akarok találkozni velük, mert fogalmam sincs, mit kell velük csinálni, ezért inkább itt maradok, ahol biztonságos.”

Tudod – mondta az angyal – nekem fennhatóságom van arra, hogy mindegyikőtöket szabaddá tegyelek. Levághatom a láncot a bokádról. Megtisztíthatom az árkot az alligátoroktól. Levehetem azt az ostoba gumikötelet a derekadról. Sőt, még a hangokat is elhallgattathatom, hogy ne beszéljenek többé hozzád.

Erre most azt gondolhatnátok, hogy a történet happy end-del zárult. Mindegyik ember megszabadult és rájöttek mekkora őrültség is volt mindez. De amikor az angyal levette a láncokat, elvágta a gumikötelet, megsemmisítette az alligátorokat és elhallgattatta a hangokat, ezek az emberek egytől egyik mind megőrültek, ott a sivatag kellős közepén. Képtelenek voltak ezt kezelni. Annyira szerelmesek voltak ezekbe a dolgokba, amik egyhelyben tartották őket, hogy nem tudtak tovább egy lépést se tenni.

Pedig bárcsak egy kicsit tovább jutottak volna azon, amit sivatagként érzékeltek, a kis dombon túlra, ami a bebörtönzöttségükön túl állt, akkor láthatták volna, hogy az egyáltalán nem is volt sivatag. Mindössze egy golfpályán voltak, egy homokgödörben. Csodaszép vízi utak, fák, egy klub épület terült ott el, ami telis teli volt angyali és emberi létezőkkel, akik készen álltak arra, hogy mindent megadjanak nekik, amit csak akartak. Lehetett volna saját golf kocsijuk, annyit játszhattak volna, amennyit csak akartak volna. Egész nap ott ücsöröghettek volna a bárban mennyei sört iszogatva, vagy amit csak szemük- szájuk kívánt volna. De a félelmük nem engedte mozdulni őket.

Akármilyen ostobának is tűnt ez az egész ennek az angyalnak a szemében, aki segítette a megszabadulásukat – a négy férfi számára ez nagyon is valóságos volt. A sivatag valóságos volt, a dolgok, amik nem engedték őket mozdulni, valóságosak voltak. A félelmeik – a belülről és a kívülről érzett félelmeik mind nagyon, de nagyon erősek voltak, amik létrehozták ezt a hatalmas illúziót. Egészen annyira, hogy amikor elnyerték a megszabadulást ezek alól, nem tudták hogyan kezeljék a szabadságot. Nem tudtak mit kezdeni a valódi választásokkal. Nem tudtak mit kezdeni az élet szépségével.    

Természetesen a saját börtönükbe zárták be magukat. Valójában soha senki nem töltötte meg az árkot alligátorokkal, senki nem rakta rá azt a gumikötelet az ember derekára, senki nem kötözte oda a láncot a póznához, és valójában semmiféle hangok nem beszéltek. De az emberek hajlamosak mindezekre! Létrehozzák a valóságuk illúzióit!

Tehát Shaumbra, ez egy felkérés itt most kivétel nélkül mindannyiótok számára, hogy engedjétek el a félelmeiteket. Ez egy felkérés most arra, hogy nézzétek meg azokat a dolgokat, amik visszatartanak benneteket. Halljátok meg az angyalokat, akik eljönnek hozzátok! Arra kérnek téged, hogy szabadítsd meg magad, hogy hagyd abba a kifogások gyártását, hogy fejezd már be, hogy bezárod magad a saját börtönödbe! Pedig itt kint nagyon is csodálatos, ezen a kis sivatagon túl, ami nem más, mint egy homokgödör. Nagyon csodálatos. Megteremthetsz mindenféle dolgokat, de addig képtelen vagy elképzelni potenciális életed szépségét, amíg hozzá vagy kötve ahhoz a cölöphöz! Amíg egy gumikötél szorul a derekadra! Amíg az alligátorok miatt aggódsz! Amíg a saját félelmeid hangját hallgatod! Miközben felemészt a félelem és a korlátok, még csak el sem tudod képzelni milyen csodálatos lehetsz, és milyen könnyed lehet az élet, és hogy micsoda öröm is az élet minden egyes pillanatban.

Még most is, miközben itt ültök ezekben a székekben, korlátolt emberi elmétekkel még csak el sem tudjátok képzelni, hogy micsoda öröm és beteljesülés származik a többi emberrel végzett munkából, akik szintén szabadok akarnak lenni, és ahol nem kell magatokra vennetek az ő terhüket. Tudjátok a pszichológusok a legtöbbször hajlamosak magukra venni a pácienseik terheit, és ettől ők maguk is szerencsétlenekké válnak. De amikor tanítotok, Shaumbra, nem kell magatokra vennetek senkinek sem a dolgait! Az angyal, aki eljött és felszabadította a négy foglyot, nem rakta a saját bokájára a láncokat, nem vette magára a gumikötelet, nem rakott maga köré egy alligátoroktól hemzsegő árkot, és nem engedte, hogy a külső hangok befolyást gyakoroljanak rá.

Amikor a munkátokat végzitek, ne vegyétek magatokra mások problémáit! Becsüljétek és tiszteljétek őket! Amennyiben azt választják, hogy továbbra is hozzá akarnak láncolódni ahhoz a cölöphöz, tiszteljétek őket ezért, de attól még kérjétek meg őket, hogy hozzanak egy döntést! Időnként egészen el lesztek képedve attól, hogy miket mondanak. Lesz, hogy amikor azt mondod nekik: „Bármikor azt választhatod, hogy elengedd azokat a bokádra kulcsolódó láncokat! Mit választasz? – Az emberek ilyenkor tipikusan azzal kezdik, hogy: „de… de… nem vagyok benne biztos, nem is tudom.” A zavarodottság teszi mindezt.

Ebben a pillanatban, most, ahogy itt ültök, el sem tudjátok képzelni a rátok váró gyönyörűséges távlatokat, amelyek ott vannak közvetlenül az orrotok előtt! Ami sivatagnak tűnik, nem más, mint egy apró kis homokgödör az életben.

 http://shaumbra.wire.hu/html/4emberasivatagban.htm

 Részlet Tóbiás Rövid (!) Történetek c. Könyvéből

(Fordította: Telegdi Ildikó)