"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"

2012. február 29. 20:47 - D.C

Az egész világ..

gp_2007_05_23_jeep_01.jpg

"Elmélyülten húzta a vonalat a homokba. Én csak mosolyogtam rajta, hisz
olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a vonal
mértanilag pontos legyen.
Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól.
Rajzoltak nekem már sok mindent gyerekkoromban, legtöbbször piros kis
szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis
hódolómtól kaptam még évekkel ezelőtt.
De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De
Ő megtette.
- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra -
szólalt meg miután befejezte a rajzolást.
- A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele. Megfogta a
kezem és a kör közepébe állított.

- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. -
Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk
leültünk a homokba. Váratlanul kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört
rajzolt.

Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta:

"Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a
közepén. "
Megöleltem.
Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is
megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak.

Azóta évek teltek el, a diák szerelem elmúlt. Az életem során nagyon sokszor
kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak
azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe
egy egész világot zárt."
(http://spiritualmoments2010.blogspot.com/search?updated-min=2010-01-01T00:00:00-08:00&updated-max=2011-01-01T00:00:00-08:00&max-results=18)
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-forras.blog.hu/api/trackback/id/tr254227151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"
süti beállítások módosítása