Ne halogass! Ne a megfelelő pillanatot várd!

Csodálatos ötletek, világot megváltó gondolatok születnek a világ minden táján, az élet szinte minden tized másodpercében. Ezeknek egy része már a csírájában elhal. De nem azért, mert kivitelezhetetlenek, vagy rosszak lennének, hanem azért mert akinek eszébe jutott a zseniális idea, az egyszerre megijed tőle és kihátrál mögüle.Lehetséges-e az, hogy a Teremtő, vagy Isten vagy az Angyalok, teljesen mindegy, hogy milyen nevet adunk a forrásnak, olyan ötletet tukmál ránk, amelyekről tudja, hogy úgy sem tudjuk megvalósítani? Milyen fájdalmat okozhatunk annak (Teremtő, Isten, Angyalok stb.- ahogy tetszik), aki mélységesen hitte, rendíthetetlenül bízott abban, hogy megvalósítjuk a sugallat formájában nekünk küldött gondolatot, tervet, ideát, mi meg rettegve eltaszítjuk azt magunktól!

Mi történik ilyenkor? Az isteni sugallat meghökken, majd akár több tíz évet is toprog, hogy a hozzánk hasonló ember újra megszülessen, aki majd megvalósítja a tervet. Mi pedig a sugallat utáni űrben elkezdünk sopánkodni, hogy mi semmire sem vagyunk jók, nincs tehetségünk semmihez, bezzeg ez meg az, aki fele annyit ér, mint mi, már hova jutott, milyen pozícióba került, pedig …. Ha folytatni tudjuk e mondatot, akkor most álljunk meg egy pillanatra.
Vegyünk elő egy papírt és egy ceruzát, és írjuk le, hogy micsoda rakás szerencsétlenségek vagyunk. Tíz frappáns mondatban fogalmazzuk meg, miért vagyunk a világ legszerencsétlenebb emberei. (Vegyük sorra az iskolai dolgainkat, a munkánkat, a családi kapcsolatainkat a szülőkkel, a párkapcsolatainkat, ha van már családunk, akkor azon belül is a helyzetünket.)

A következő feladat pedig, hogy nézzünk körül, milyen várat építettünk magunknak. Előre megmondom, hogy nagyon nem fog tetszeni. Nagyon elkezdjük majd utálni magunkat a látottak miatt. Ebben a pillanatban viszont hajoljunk le magunkért, és szeretettel, mosolyogva zárjuk a szívünkbe ezt a bárgyú alakot.
Majd kapjunk elő egy másik papírlapot és firkantsunk rá, hogy miben vagyunk jók! (A kategóriákat lásd felül) A szívünkben hüppöghet még a kis szerencsétlen, ám ő is megmondhatja, szerinte mi az, amiben tehetségesek, jók vagyunk. Ne azon agyaljunk, hogyan értékelte a mai munkánkat a főnökünk, vagy milyen véleménye volta a párunk arról a dologról, amit mi tényleg szeretünk csinálni – ezeket zárjuk ki, és mélyedjünk el önmagunkban, vagyis érezzük magunkat jól. Örüljünk magunknak, vegyük észre, hogy milyen jó dolgokat tettünk már életünkben. „Az öndicséret rózsaillatú, csodás”- írja tanulmányában Korpusz Sándor. Ne adjuk alább tíz pontnál ezen listánkat sem.

Végezetül hasonlítsuk össze a két listát, és az egyiket „szakrális” körülmények között semmisítsük meg.

Ha a pozitív listát hagyod meg, akkor egyszerűen kövesd azt, amit a belső éned sugall. Lehet, hogy félsz az ismeretlentől, mert ugyan tudod, hogy jó lehet az, amit kitaláltál, de ugye a jövő kiszámíthatatlan, a járt utat a járatlanért azért mégiscsak hagyd el, mert ez a döntés visz előre. Amint így döntesz, máris eléd gördülnek a nem várt pozitív események (Korpusz Sándor meghatározása), amelyek segítenek, vagy figyelmeztetnek – mindegy melyiket csinálják-, a lényeg az, hogy azon az úton tartanak, amelyen haladnod kell, még akkor is, ha a cél nem az lesz, amely felé elindultál. Rádöbbensz majd, hogy valójában az elért célt tűzted ki, és nem azt, amire kezdetekben gondoltál.

Ha halogatás, kifogások nélkül teszed a dolgodat, követed az életed irányjelző tábláit, az állomásoknál teljesíted a feladatokat, akkor megerősödik a hited, és egy idő után már az önbizalommal, az önmagadba vetett hittel nem is kell foglalkoznod, hiszen ezek életed természetes hajtóerői.

(Illés Sarolta)

Címkék: hit önmagunkban csodálatos ötletek