A cirkusz

Egyszer, még kamasz koromban apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba. Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a család mély benyomást tett rám.
Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk,

hogy nem dúskálnak anyagi javakban.  A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett. Az apa meg az anya vezette a kis csapatott, keblük kidagadt a büszkeségtől. Az asszony fogta férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom.” A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését. A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek- Nyolc gyerek – és két felnőtt jegyet legyen szíves –vágta ki peckesen az apa -, hogy elvihessem cirkuszba az egész családomat. A jegy
ár hallatán az asszony eleresztette a férje kezét, lesütötte tekintetét , a férfi ajka remegni kezdett. –Mennyit mondott? – hajlott kissé közelebb. A pénztárosnő megismételte az összeget. Nem volt náluk annyi. Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben sem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet, és megkocogtatta a férfi vállát: - Elnézést, uram,
ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézet, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le az arcán:- Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk. Visszaballagtunk az autónkhoz, és haza hajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemaradtunk volna valamiről.

(Dan Clark)   

Jack Canfield és Mark Victor Hansen:Erőleves a léleknek 2