"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"

2012. február 19. 20:27 - d.szabi

A jószívű óriás

stf87_onduGiantArt.jpg

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.
Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.
- A sas elragadta egyetlen fiókámat ! - zokogta a kismadár - Ki segít most, ki ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a csapást ?
Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge alá nyúlt. Amikor előhűzta a kezét, a tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó szív lüktetett.
- Az én erőm a szívemben lakozik. - mondta - Most megosztom veled ezt az erőt. Azzal a kismadár felé nyújtotta a szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy valami melegség járja át a testét. Felröppent az óriás vállára.
- Köszönöm neked ! A te erőd most már az enyém is ! - csivitelte hálásan, azzal elrepült az erdő irányába. Félútról még egyszer visszanézett az óriásra. " Milyen furcsa ! " - gondolta - " Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb. "
Az óriásnak ettől a naptól fogva rengeteg tennivalója akadt : az erdő összes állata hozzá jött el bánatával, hogy erőt merítsenek tőle a reménytelenségben. És ő adott mindenkinek. Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár. Őszre az óriás már épp csak elérte a legcsenevészebb fa legalsó ágát, de továbbra is odanyújtotta szívét minden rászorulónak. És eljött a tél ... Az óriás - aki most már akkora volt csak, mint egy nagyobbacska fúszál – az erdei úton sétált. Meg-megállt, néha szaggatott köhögés rázta meg a testét.
" A végéhez közeledik az esztendő. Nemsokára újra eljön a tavasz, majd a nyár. De nekem nem lesz már több tavasz. " Idáig jutott gondolataiban, amikor egy csendesen pityergő kisleányt pillantott meg az út szélén.
- Miért sírsz, kisleány ? - szólította meg.
" Nini, egy manócska ! "- csodálkozott a kisleány és abbahgyta a pityergést.
- Segíts rajtam ! Mindenki csak engem bánt ! Elfogyott az erőm ! Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta tenyerét, amelyben ott feküdt egykor oly hatalmas szíve összeaszva, megfakulva. Már alig dobogott, csak néha futott át rajta egy-egy gyenge remegés.
- Hunyd be a szemed, és érintsd meg ! - mondta a kislánynak. Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a szemét, és megérintette a szívet. Az összerándult, majd felizzott. A kislány érezte, ahogy az ismeretlen erő átáramlik a testébe.
- Köszönöm, manócska ! - suttogta halkan, és kinyitotta a szemét. De az óriás addigra már eltűnt. Csak egy maréknyi szív alakú hamukupac maradt a helyén, amit a szél felkapott és szétszórt ...

"Ebben a fizikai testben csak egyszer létezünk. Éljünk a lehetőségekkel!"

(http://spiritualmoments2010.blogspot.com/2010_11_01_archive.html)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-forras.blog.hu/api/trackback/id/tr74135810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"