"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"

2012. január 24. 21:17 - d.szabi

Az Önmagunkért megtett út!

rainbow_path.jpg

Az élet minden szintjén hatalmas választékkal vagyunk ellátva. A hiper-szuper marketek roskadoznak az áruk színes kavalkádjától, kérdés, mire van szükségünk belőlük. Körülvesszük magunkat különböző „boldogító” tárgyakkal. Egész évben erőn felül dolgozunk, hogy hiteleinket ki tudjuk fizeni, elvállalunk valamilyen plussz munkát, hogy nyaralni is el tudjuk vinni a családunkat.

Bűntudatunkat enyhítve, lehetőleg minél messzebbre, egzotikusabbra, a külvilág felé is igazolva, hogy hasznos tagjai vagyunk a társadalomnak, és a legfontosabb mégis csak a családunk.


Aztán a nyaraláson rácsodálkozunk párunkra: mennyit változott! Mintha egy kicsit idegenek is lennénk egymás számára, a gyerekeink is valahogy felnőttek, és nem tudunk velük mit kezdeni, az együtt töltött időből furán és érthetetlenül hiányzik a régi meghittség. Visszatérve a hétköznapi mókuskerekünkbe újra biztonságban érezzük magunkat. Aztán egy napon rájövünk, hogy valami nagyon elromlott, és ezt az állandóan bennünk motoszkáló érzést már semmilyen tárgy megvásárlása nem tudja elnyomni.

Ilyenkor egy másik színes palettához nyúlunk; a Lélek és a Szellem mestereihez vagy kóklereihez. Szerencsés esetben a ritkább és a kevésbé harsány színek mellett döntünk. Olyan hús-vér emberek mellett, akik saját mélységükből, önmagukkal való csatáik lassú, erőt és hitet próbáló, de szellemi szintüket emelő krízisekből jöttek ki tisztán, győztesen, és nem utolsó sorban szerényen.

Amikor az élet, Isten, az Univerzum mellénk küldi a Segítőt, próbára is tesz, hogy komolyan gondoljuk-e változást, igazán akarunk-e fejlődni? Mindenkinek a leggyengébb pontján teszik próbára. Akinek kevesebb a pénze, annak áldoznia kell egy számára „drágábban” dolgozó Segítőre. A gondolatait, a tetteit a gyűjtésre, nem a mai vágyak gyors kielégítésére kell fókuszálnia. Ezzel már elkezdődött a gyógyulásának a folyamata. Sokszor kérdezik a hozzám forduló emberek, hogy lesz-e a hatása a kezelésnek. A válaszom szinte mindig ugyanez: azzal, hogy itt ülsz, már úton vagy önmagad felé, már elindítottad a hatást. A döntéseddel azonnal változást indítottál el az életedben, a sorsodban.

Akinek a türelme kevesebb, és a gyors megoldásokat szereti, annak hosszabb ideig tartó fejlődés alatt kell megtanulnia az örök igazságot, hogy a jó munkához idő kell! Lassabban is indul a változás, mert futásukban nehezebben veszik észre az apró változásokat, a finom átállítódásokat. Sokszor mondják a kezelés sorozat második felében, hogy mennyire megszerették a nyugodt, ráérős beszélgetéseket.

Érdekes, hogy a leggyakoribb próba a fizikai távolság leküzdése. Ez a feladat az ép, kiváló fizikai állapotú embereknek furcsa módon nehezebben megy, mint a fizikailag sérült társainknak. Hát igen, a kényelem még nagy úr! Sokszor érezzük, hogy rátaláltunk arra a személyre, aki „érzi” a problémánk súlyát, és a megfelelő szinten is kezeli azt. Erőt véve magunkon felhívjuk, megkönnyebbülünk, hogy igen, nem csalódtunk a megérzéseinkben, és pont arra az időpontra nem jelentkezett be senki, ami nekünk jó. Azonban ekkor megtudjuk, hogy száz, esetleg kétszáz kilométert is utaznunk kellene. Ez már komfort zónán kívül esik, és lemondjuk a találkozót. Az Ego győzött. Felülírja, elnyomja az összes megérzésünket, a jeleket a szabad útra, a fejlődésre, a változásra. Már nem vesszük észre a körülmények, a részletek zseniális harmóniáját. Arra biztos, nem gondolunk, hogy az utazással járó pár óra talán a ráhangolódásra is szükséges. Nagyon sokan mondják, hogy a kezelésre menve ismerik fel életük legnagyobb összefüggéseit, és ezek szárnyakat adnak a közös munkában. Spontán kapcsolat alakul ki a felsőbb Énjükkel. Nem kellett mást tenniük, csak leülni és lenni, kicsit megpihenni.

Milyen furcsa, hogy egy nyaralásért, egy üzleti útért (pénzért) több ezer kilométereket hajlandóak vagyunk megtenni. Fél napokat töltünk repülőgépeken, tranzitokban, vonatokon, autókban, de önmagunkért nem vagyunk hajlandóak elhagyni még a városhatárunkat sem.
Mennyire is szeretjük Önmagunkat?

Ligetvári Anita
www.noiseg.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretet-forras.blog.hu/api/trackback/id/tr613745157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"Emlékszel még arra, hogy ki voltál, mielőtt a világ megmondta neked, kinek kell lenned?"