Egy jeges januári éjszaka véletlenül félig nyitva felejtettem a tornác ajtaját. Reggel arra ébredtem, hogy szobanövényeim megfagytak és elhervadtak, köztük néhai nagymamám ajándéka is egy díjazott nyílgyökér (Maranta leuconeura).

Gyorsan kidobtam a szomorú maradványokat, kivéve a nyílgyökeret. Megtisztítottam az elszáradt levelektől, és egy napos ablak elé helyeztem a cserepet, ahol megöntöztem, megtrágyáztam, és még imádkoztam is érte. Egyik elkeserítő hét telt a másik után, de nem láttam semmi eredményt - egészen addig, míg végül a cserepet nézegetve nem egy, hanem három zöldhajtást fedeztem fel a földből előbújni.
Életem sok megpróbáltatása hasonlít ennek a növénynek a történetéhez. Néha újra és újra átimádkoztam egy helyzetet és „szemem elhomályosodott, míg Istenre vártam”(Zsolt 69,4),mert képtelen voltam látni a fejlődést. Később rájöttem, hogy Isten mindig ott volt, és a felszín alatt munkálkodott. Erre a növényre gondolok, amikor egy különösen múlni nem akaró megpróbáltatással kell szembenéznem, és emlékeztetem magam, hogy lehet, hogy emberi szem számára nem látható, de Isten munkálkodik.

♦Isten akkor is munkálkodik, ha mi nem látjuk. ♦

Monica A Andermann (New York, USA)

Csendes percek